Az öregember és a farkas

Tavaszodott, a virágok itt-ott már nyíltak de a hűvös szélben kicsit fázósan remegtek. Mintha félnének, hogy újra visszatér a nagy hideg tél és a fehér hótakaró. A fenyők is bólongattak, mert a szél, ami észak felől érkezett, feldúltnak látszott, mérgesen rángatta a koronájukat, majd berohant az erdő fái közzé. Végigiramodott a kis réten, befordult a deres ágakkal szegélyezett csapáson, ahol még szarvasok jártak hajnalban. Ezen a kitaposott ösvényen rohant tovább a feldühődött szél, majd újabb és újabb járatokban nézett szét, mintha keresne valakit. Ahogy így dühösen vágtatott, figyelmetlenül belebotlott egy nagy bokorba az út végén, ami egy kicsit megszeliditette, ekkora már a dühe is elszállt , a forduló után éppen hogy csak cirógatta a selymes rétet, ami a bokrok tövétől indult. Így megszelídülve kedves kis szellőnek tünt, mintha szíve is lenne, úgy járta körbe puha simogatásával a friss hajtásokat. A napsugár még nem volt erős, de kicsalogatta az ágakon a pici rügyeket, miközben bevilágitott minden fa tövébe, ahol a kicsi tavaszi fűszál próbált nagyobb lenni az árnyékánál. Itt ahol a vad vihar is lágy szellővé szelidül, ebben a félre eső csendes völgyben haladt egy ösvény, amit a sűrű bokrok takartak el a kiváncsi szemek elől, volt egy nyilás ahol először jelent meg a feje annak a kis farkaskölyöknek, aki ebben a rejtett földalatti üregben született. "A mélyen érintett gyász megkövetelte az igéretem megtartását, ami most az önök kezében van. Ez egy búcsuzás, tiszteletadás és minden nagyrabecsülésem jele, egy igaz szívű könyvtárosnak, aki megszeretette velem a könyvet gyerekkoromban és a hálám hogy a barátja lehettem.Nyugodj békében kisanya.,, A szerző